Minek nevezzelek? I.

Rom anyukája nagyon boldog volt, amikor kiderült, hogy nagymama lesz (mi alkottuk nekik az első unokát). Aztán belegondolt, hogy akkor ő most Granny vagy Grandma lesz és kicsit bepánikolt, mert gondolom rögtön beugrott neki egy ősz hajú, hintaszékben kötögető nénike képe, amivel nem tudott azonosulni. Anyósomról azt kell tudni, hogy 6o évesen (na jó, 61, de ha hatvanat írok, az jobban passzol a bejegyzéshez csatolt képhez és biztos ő sem tiltakozna:) azon kívül, hogy énektanár, van még egy hivatása, ami egyben hobbi is: színésznő/operaénekes. Láttam egy musicalben, és tényleg, le a kalappal: ugrál, miközben hangot tökéletesen kiénekel, mosolyogva. Nagyon fiatalos jól tartja magát, aktív (két éve elkísértuk az akkor éppen aktuális "Britain's Got Talent" válogatására, Cardiffba). Szóval közölte velunk, hogy ő nagyon örül az új szerepének meg minden, de nem szeretné, ha granny-nek hívnánk... Ezért az egyik családi vacsora alkalmával, amikor még terhes voltam, elkezdtünk ötletelni, hogy akkor majd hogy kellene őt hívni. Rom persze jött a viccesebbnél viccesebb ötletekkel, de aztán anyósom révén megszületett a megoldás, ugyanis megkérdezte, mi a granny magyar verziója, én meg mondtam, hogy nagyi. Ezt persze senki nem tudta normálisan kiejteni, csak úgy, hogy nádzsi, viszont a szóról mindenki Noddy-ra asszociált, aki Angliában egy nagyon népszerű rajzfilmkarakter. Ez a név mára már teljesen ráragadt. Aztán ez az egész dolog hirtelen átcsapott kívánságműsorba: nagyfater is elkezdett reklamálni, hogy ő a grandpa helyett Da akar lenni, mert az ő apukájat is így nevezték, amikor az nagyapává lett. Rom szerint viszont a Da az tutira a danger (magyarul "veszély") rövidítése, úgyhogy nagypapa azóta a Danger névre hallgat, ha akarja, ha nem (nem akarja). A másik név, ami ráragadt, az a Big Ear - ezt az ő tisztelettudó fiacskája akasztotta rá (= Rom), a nem olyan kicsi fülei miatt.

És ha már itt tartunk, azt is leírom, hogy mi a helyzet az szülők megnevezésével kapcsolatban. Én magamat fiacskám előtt Maminak vagy Mamának hívom, ami lehet, hogy majd kavart okoz az én családomban, mivel nálunk hagyományosan a nagymama szokta a Mama nevet kapni, viszont mivel az angolban a Mummy jelöli az anyukát és Rom így utal rám (meg szerintem ez olyan cuki), maradtunk ennél. Rom magát Daddy-nek hívja és én is ezt a megnevezést próbálom használni, valahányszor említem őt, de valahogy a magyar szövegkörnyezetben sokszor nem jön a nyelvemre a szó, és ilyenkor automatikusan -nem tudom, miért- Papit szoktam mondani. Rom ennek persze nem igazán örül, mert a puppy kiskutyát jelent angolul, de ez még mindig jobb, mint az Apu, ami hangzásra egyenlő az angol a poo-val (jelentése: egy kaki:)).

Bogárka! Csillagom! Mókuska!

Az ember szereti becézgetni azokat, akik közel állnak a szívéhez: párját, gyerekét. barátait (?). Az angolban a legnépszerűbb becézések az alábbiak: dear, love, babe, sweetie, de anyósom például petal néven szólítgatja néha apósomat, ami virágszirmot jelent. Hasonló, hétköznapi becézések a magyarban is vannak: drágám, édesem, szerelmem stb. Vannak azonban más, nem éppen szokványos becézéseink is, de én addig, amíg Romily meg nem hallotta, hogy mókusnak hívom az utódot (mely esemény után igen furcsán nézett rám), nem gondoltam bele, hogy angolra fordítva milyen idétlenül is hangzanak az alábbi mondatok:

I love you, little squirrel. (Szeretlek, mókuskám!)
Will you marry me, my little bug? (Hozzám jössz, bogárkám?)
Come here, rabbitear! (Gyere ide, nyuszifül!)
You are my everything, meatbug! (Te vagy a mindenem, husibogár!)
I cannot live without you, meatberry! (Nem tudok nelküled élni, husibogyó!)

Persze azért az angolban is van néhány érdekes becézés: apósom például cheeky chops-nak hívja kisfiamat, ami annyit tesz: huncut orcák, az angol iskolában pedig, ahol régebben dolgoztam, az egyik tanító folyton sweetie pie-nak hívta a gyerekeket, ami szó szerinti fordításban édes pitét jelent :)

Megjegyezném, hogy a franciák a fiúk becézésekor azt mondják: mon petit chou, ami annyit jelent: én kicsi káposztám. Ennek a becézésnek a hátterében az áll, hogy a franciáknál nem a gólya hozza a gyereket, hanem ha az fiú, akkor a káposztalevelek közt találják, ha pedig lány, a rózsák között.

Nagyon érdekelne, hogy egyéb nyelveken milyen érdekes becézések vannak, és hogy azoknak mi az eredete. Ha valamelyik drága olvasóm tud ilyesmiről, kérem, hogy írja meg egy kommentben!

It's not my cup of tea -

- mondják az angolok azokra a dolgokra, amiket nem éreznek magukhoz közel állónak, ami eltér az ízlésüktől. Ennyire nagyon szeretik ők a teát! Reggel azért isszák, hogy felébredjenek, munka közben, hogy jobb kedvük legyen, munka után, hogy legyen erejük a hazaúthoz, délután, mert hoppá, öt óra van, lefekvés előtt, mert miért ne. Persze fekete teáról van szó, ami ugyebár tele van koffeinnel. Ehhez a naponta tucatszor véghezvitt szertartáshoz elengedhetetlen kellék a tej (és folyton megy a vita, hogy a tejet még a víz előtt, avagy után kell-e a bögrébe tölteni). Ha nincs tej a hűtőben, az kisebb tragédiának számít. Citrom, cukor kilőve, mert az tré. Én úgy még nem léptem be anyósomék ajtaján (és ajtó alatt itt most ne csak a bejárati ajtót értsd, hanem a nappaliajtót, a konyhaajtót, a garázsajtót IS), hogy ne hangzott volna el a kérdés: Would you like a cup of tea? Mikor először mondtam, hogy nem, köszönöm, nem vagyok nagy rajongója, olyan fagyos csend telepedett körénk, hogy csak na. Aztán persze enyhíteni akartam a feszültségen és mondtam, hogy okés, esetleg egy zöld teát vagy valamilyen gyümölcsteát elfogadnék, ha van. Na, akkor szerintem már a megkövezésen gondolkodtak. Ez a teatéma amúgy folytonos harcot jelent Rom és köztem (persze vicces keretek között). Rom folyton issza, én próbálom leszoktatni róla (a koffein miatt), ő meg próbál engem rászoktatni. Én viszont feketeteát kábé csak akkor iszom, amikor fáj a torkom, megfáztam, vagy ilyesmi (de akkor is csak sok-sok citrommal). Néha elszürcsölök egy lesbian tea-t, ahogy Rom hívja (ez nála a gyümölcsteát jelenti). Mondanom sem kell, hogy mielőtt Angliából Vancouverbe költöztünk, anyósek egyik búcsúajándéka egy 1000 darab PG teafiltert tartalmazó zsák volt mondván, hogy a nyamvadt Kanadában biztos nincsen normális tea. Még jó, hogy a cuccaink szállításának költségeit nem nekünk kellett állni. Aztán ideérve a vízforralót meg már az ágy előtt megvettük, mert Rom szerint az a legfontosabb dolog a lakásban!

Most pedig kulturálódjunk kicsit: a tea származását illetően léteznek mindenféle ázsiai legendák, lejegyzésekben pedig először a 9. században említik meg. A teaivás Európában elsőként a kontinens északi részén vált népszerűvé, majd Észak-Amerikában is elterjedt. Érdekesség, hogy bár Angliáról mindenkinek a tea ugrik be, az ország állitólag csak a hetedik az európai "ranglistán", már ami a teafogyasztás mértékét illeti (az első helyezettek az írek). Az "ötórai teázas" kifejezés Bedford hercegnőjének, Annának a nevéhez fűződik: mivel akkoriban Angliában a napi kétszeri étkezés volt elterjedt, a hercegnőt késő délutánonként egy "roskatag, bizonytalan érzés" kerítette hatalmába, ezért meghívta kastélyába barátait egy további délutáni étkezésre, öt órára. A tea mellett szendvicsek, sütemények és válogatott édességek várták az éhes vendégeket. A teaivás ezen gyakorlata hamarosan elterjedt más körökben is, aztán ugyebár kicsit elszaladt veluk a ló :), hiszen az angolok manapság már nem csupán öt órakor hódolnak szenvedélyüknek. De persze az is igaz, hogy szeretnek délutánonként leülni és süti mellett nyugodtan meginni egy csésze teát. Az angol kávezókban népszerű az úgynevezett cream tea, aminek én nagy rajongója vagyok (mondjuk nem a tea miatt:) - egy pogácsaszerű süteményről van szó, amit scone-nak hívnak, és ami mellé eperlekvárt és úgynevezett clotted creamet szolgálnak fel (ez olyasmi, mint a felvert tejszín, csak sokkal sűrűbb).

Érdekességként pedig még, hogy a tea szót az angolok gyakran használják egy-egy étkezésre utalva. Mikor első angol munkahelyemen egy kolleganőm megkérdezte, mit tervezek tea gyanánt este, azt gondoltam, hogy hú, de fura módon érdeklődik, hogy szeretem-e a teát és hogy iszom-e majd este, de nem baj, válaszolok...

... amit hallván ő udvariasan mosolygott és nagyot szürcsölt a teájába.

Beszélni magyar?

Tény no. 1

A magyar a világ egyik legnehezebben megtanulható, legbonyolultabb nyelve.

Tény no. 2

Vannak emberek, akiknek csak nehezen, vagy egyáltalán nem megy a nyelvtanulás, mert nincs hozzá érzékük.

Nos, Rom nem egy nyelvzseni, ráadásul engem választott párjául...

Az alábbiakban pedig szeretném bemutatni, milyen eszközöket vetettem be annak reményében, hogy az ember majd megtanul magyarul.

1. Magyaróra, tankönyv, szigor

Nem sokkal összeköltözésünk után vettem neki egy tankönyvet (Durst Péter-Lépésenként magyarul), felvettem a szigorú tanárnéni-álarcot, beszereztem egy jól fogó tollat meg egy füzetet, és nagy lelkesen elkezdtem tanítgatni. A baj csak az volt, hogy soha nem csinálta meg a házi feladatot, és mindent elpoénkodott. Én viszont véresen komolyan vettem a projektet, és persze a két hozzáállás nem annyira passzolt. Nem baj, gondoltam, hogy akkor lazítok majd a gyeplőn: a továbbiakban mindent együtt ismételtünk át, nem volt házi sem, de így sem ragadt rá sok, így ez a megközelítés sem működött. Rom azt mondta, így nem tudja a dolgot komolyan venni és inkább járna tanfolyamra, de aztán a tanfolyamozásból sem lett semmi, és akkor szólt, hogy inkább csak beszéljek hozzá magyarul, amikor csak akarok...

2. Beszéd, csak magyarul, amit...

...nem is fejtenék ki. Inkább látni kellene Rom arcát, amikor magyarul kérek tőle valamit. Leirhatatlanul riadt ilyenkor a tekintete, majd bizonytalanul azt mondja: "Igen...", mindenre. Na jó, azért annyit még leírok, hogy mostanában azt csináljuk, hogy amikor hetente egyszer leszúrom, hogy miért nem beszéli már az én szép kis anyanyelvemet, akkor meg ő szúr le engem, hogy hát CSAK AZÉRT, mert én nem beszélek hozzá magyarul. És akkor nekiállok neki hablatyolni in "alien" (ahogy ő hívja), persze nagyon lassan, és kézzel-lábbal mutogatok. Elismételgetjük a mondatokban előforduló szavakat, majd két perc múlva utalok rájuk, várva a reakciót és a megvilágosodást, de addigra huss...

3. Post-it

Volt egy időszak, amikor az otthonunkban fellelhető tárgyakra kis sárga post-itet tettem a magyar nevükkel, azt gondolva, hogy jártában-keltében Rom majd mindig szemben találja magát a cimkékkel, és így valahogy majd ráragad a tudás. Valamiért ez sem működött annak ellenére, hogy lelkesen olvasgatta és ismételgette őket. Az egésznek annyi eredménye lett csak, hogy a lakásunkban a domináns szín hirtelen a citromsárga lett, és a padló tele volt régi, megfáradt post-itekkel, amik szomorúan szálltak - nem bele Rom agyába, hanem le, a padlóra, ragacsos felükkel lefele, hogy aztán az általam elhullajtott hajszálak otthonra leljenek rajtuk.

4. Majd ha itt a baba!

Hát persze! A baba születése után Rom megtanul majd magyarul úgy, hogy figyeli hogy gügyögök gyereknyelven a kissrácnak, majd pedig ezt a tudást fejleszti tökélyre a gyerek beszédfejlődésével párhuzamosan. Hát, eddig csak a cici szót tanulta meg, az eleg hamar rögzült! A módszer milyenségéről persze majd igyekszem beszámolni itt, a blogon.

5. Nagymama piszkálódása

Nagymamám, mint minden idősebb magyar ember, aki külföldivel találkozik, nagyon magabiztosan, nagyon hangosan és nagyon tagoltan szokott Romhoz beszélni, természetesen magyarul. Drága nagypapám - Isten nyugosztalja - ugyanezt oroszul, szlovákul és németül IS produkálta (volt, hogy mindet egyszerre), amire Rom a 2. pontban leírtak szerint reagált. Ezen kívül Nagyi (aki régen alsós tanítóként dolgozott) küldött már egy másodikos olvasókönyvet is, valamint kérte, hogy Rom is írjon pár sort az általam küldött levél részeként, stb. Ezeket a kis megmozdulásait mind olyan mosolygós terrorral viszi véghez, hogy Rom szerintem már fél tőle :-) Lehet, hogy a nagyi lesz a kulcs a nyelvtanuláshoz?

Most pedig nézzük, hogy Rom milyen fontos szavakat és mondatokat ismer (és hogy még egy pozitívumot említsek: nagyon jól tud olvasni magyarul - jól ejti ki az összes magánhangzót stb.).

Tehát a lista:

- köszi, jó reggelt, jó napot, és hasonló alapdolgok
- Rom vagyok. Angol vagyok. Nem vagyok buzi.
- állat, király
- Arany Ászok
- P.csábá! (igen, á-val, és leginkább akkor használja ezt a felkiáltást, amikor hallja, hogy elejtek valamit és tudja, hogy mindjárt elkezdek puffogni)

És néhany szó/mondat Rom-féle verziója:

- Istvánom! (ez az "Istenem!" akar lenni)
- Cigielni kell! (a "pisilni kell" mintájára, "e" betűvel írva... Gyakran mondogatta akkor, amikor nehezen ment cigiről történő leszokás.)
- húszvanhárom (23)
- háromanagy (34)

Most eszembe jut az eset, amikor az egyik angol ismerősöm a "köszi" szót összekeverte egy arra rímelő szóval, mégpedig azzal, ami a férfi hímivarsejtek kicsiny csoportját jelöli... a pincér nagyot nézett a budapesti étteremben, amikor a srác mosolyogva, hangosan, a vacsorájat megkapva ezt mondta: "G.CI!"

1. Ki írja? 2. Miért írja? 3. Miről írja?

1. Kati (nőnemű és magyar) és alkalmanként Romily (a név -lányos hangzása ellenére- egy hímnemű, brit személyt takar), de előreláthatólag szerelmünk gyümölcse is alaposan kiveszi részét majd a szerkesztésből.

2. Eredetileg arról szerettem volna blogot írni, hogyan alakul kisfiam beszédfejlődése a "kétnyelvű környezetben". Engem alapból nagyon érdekel a nyelvészet, és mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy ha gyerekünk lesz, hogy sajátítja el majd egyszerre mindkét nyelvet. Gondoltam hát, írok egy blogot, ahol az érdeklődők személyes tapasztalataimról olvashatnak, és ami talán hasznos vagy szórakoztató olvasmány lehet azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

3. Kisfiunk még csak most lesz öt hónapos, és bár minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy már most egy kis géniusz, továbbá szépokosügyes stb., beszélni persze még nem tud. Viszont van neki egy grafomán édesanyja, aki úgy határozott, hogy amíg a gyermek nem lép akcióba a beszédfejlődés terén, addig ő olyan dolgokról ír, amik kis családja kétnyelvű hétköznapjaiban előfordulnak.

Ha mindez felkeltette az érdeklődésedet, kérlek, olvass tovább és szólj hozzá! Köszi...