2014. január 2., csütörtök

Jokivansag es egyebek

B.ú.é.k. minden kedves olvasomnak!

Szerintem kitalaljatok, mi lesz a legfontosabb, elsoszamu ujevi fogadalmam: FOLYAMATOSAN FRISSITENI A BLOGOT. Hihetetlen, hogy utoljara nyar elejen irtam, pedig most van a legizgalmasabb, legviccesebb idoszak, mar ami kisfiam beszedtanulasat/kommunikaciojat illeti. Jo hosszu lista szuletett az elmult honapokban a beszolasokbol es az erdekes megfigyelesekbol, ezeket az elkovetkezo hetek soran igyekszem Veletek is megosztani.

Tavaly karacsonykor kisfiam meg nem lelkesedett annyira az unnep -es ajandekvarastol, inkabb csak az foglalkoztatta, hogyan lehetne megszabaditani a karacsonyfat attol a sok logo izetol, amit aztan esetleg majd meg is kostolna, de iden mar remego izgalommal varta a nagy napot es izgalmasan telt a keszulodes is: a fat mar ugy tizedike korul felallitottuk (tehat koran, itteni szokas szerint) es egyutt is diszitettuk fel, keszitettunk mindenfele finomsagokat, kidekoraltuk a hazat, karacsonyi zenet hallgattunk stb.

Sokaig eleg homalyos volt, hogyan is alakulnak majd nalunk, csaladon belul a karacsonyi szokasok, hiszen ugyebar Angliaban elunk, a ferjem angol. Iden viszont mar eleg sokat kellett a fejunket torni azon, hogy vegyuljenek ugy a magyar es az angol hagyomanyok, hogy a gyerek ne kapjon sikitofraszt a fejeben okozott katyvasztol.


Vegulis ugy alakult, hogy a Mikluas ketszer is meglatogatott minket: eloszor ugyebar december 6-an tette tiszteletet, majd 24-en is eljott hozzank. A Jezuska vs. Mikulas parbajban tehat o nyert, leginkabb azert, mert ugy gondoltam, hogy mivel angol kornyezetben vagyunk, akkor mar alkalmazkodjunk az itteni szokashoz, mar ami a titokzatos ajandekhozo szemelyet illeti. A Szentestehez, vagyis az 24-en este tartando kozos, meghitt csaladi karacsonyozashoz viszont ragaszkodtam (tehat nem azt csinaljuk ekkor, amit az angolok tobbsege, azaz nem isszuk magunkat szamantára helyi kocsmaban). Tehat az ajandekbontas nem 25-en reggel tortent, ahogy az itt lenni szokott, hanem 24-en, a vacsora utan. A dolog kaja reszerol amugy csak annyit, hogy a tervezett haromfogasos menubol egyfogasos lett, mert az uram elfelejtette az eloetel hozzavaloit megvenni, a desszert (egy karacsonyi izvilagu poharkrem) pedig ment a kukaba, mivel sikerult folotte eltornom egy poharat - hogy ez utobbi muvelet hogy tortenhetett, ne kerdezzetek. A foetel pedig mindenfele hulye okbol kifolyolag (pl. hogy nem volt semmi energiam kacifantos nevu meg hagyomanyos magyar fogasokkal bohockodni) nem valami hagyomanyos karacsonyi fogas lett, hanem egy jo kis olaszos hangulatu nyarias, grillpartira valo cucc :-) A bakicunamit ugy probaltam ellensulyozni, hogy telepakoltam az asztalt mindenfele karacsonyi dekoracioval, gondoltam, az majd eltereli a figyelmet a hianyossagokrol... vegulis senki nem szolt semmit: Aronkat az ajandekokon kivul nem erdelte nagyon mas, a ferjemnek pedig ha akadt is gondja a dologgal, nem mondta, udvarias angol modjara, ugyhogy hurra.

Szilveszterkor nem csinaltunk semmit, nagyon unalmasak voltunk. Szeszelyes evszakok es Galvolgyi show hianyaban egy Dexter epizod megtekintese utan az agy fele vettem az iranyt es fel 12-kor mar aludtam is... Masnap aztan persze orultem onnon frissessegemnek, mikor reggeli setank soran, hanyasokat kerulgetve lattam nehany masnapos, megviselt arcot.


Az oev utolso es az ujev elso napja tehat szamomra olyan volt, mint a tobbi. Kiveve, hogy tenyleg megfogadtam, hogy gyakrabban irok majd ide...

2013. június 15., szombat

Udvozlokartyak, ameddig a szem ellat

Most vasarnap itt, Angliaban az apak napjat unnepeljuk. Ha jol tudom, ez az unnep mar Magyarorszagon is kezd elterjedni, ami nagyon cuki, hisz miert csak az anyakrol kellene megemlekeznunk? Aronkaval vettunk egy gigantikus udvozlolapot Romnak, amibe terveim szerit kisfiam valami szuperabsztrakt rajzot keszit majd, amit husz ev mulva sokmillio fontert elarverezunk.

Az angol "udvozlokartya-iparban" tevekenykedo emberkek valoszinuleg nem unatkoznak: sehol mashol a vilagban nincs olyan nagy hagyomanya a lapkuldesnek, mint itt. Mig Magyarorszagon altalaban karacsonyra es husvetra kuldunk/adunk egymasnak lapot vagy esetleg egy szulinap vagy nevnap alkalmaval kedveskedunk egymasnak ilyen formaju jokivansagokkal, addig Angliaban a hagyomanyosan nepszeru unnepek (Valentin nap, Anyak napja, Apak napja) mellett az ember a kulonbozo "eletesemenyek" eljovetelevel is laparadatra szamithat. Mikor  idekerultem, nekem ez ujdonsagnak szamitott, de mar termeszetes, hogy az emberek nyugdijba vonulaskor, eljegyzeskor es hasonlo alkalmakkor is kuldenek egymasnak lapot. Valahol olvastam, hogy olyan kartya is letezik, melyet a jogositvany megszerzese utan vagy valast (!) kovetoen kuldhetunk szeretett ismerosunknek, de nekem mar az is kulonlegessegnek szamit, hogy a postas abbol az alkalombol is hordta a boritekokat, hogy uj hazba koltoztunk!


Mindig nagyon jokat szorakozom a boltoknak azon a reszen jarva (es jo nagy reszrol van szo!), ahol ezek a kepeslapok/udvozlolapok varjak a vasarlokat. A hagyomanyos viragos, macis stb. laptol kezdve a zeneloson at a teljesen sokkoloan mulatsagos kartyaig minden megtalalhato. Kedvenceim koze tartoznak azok, amiket valamilyen regi, decens kis fekete-feher foto van, mellette valami mokas szoveggel.

Az elso kepeslapok amugy az osi kinaban keszultek, de Europaba csak a tizenotodik szazadba erkeztek meg. Az angliai lapkuldes divatjat Sir Henry Coyle alapozta meg, aki 1846-ban gondolt egyet es rokonainak karacsonyi udvozlolapokat gyartatott, melyek kozul az egyik - a nagymamajanak keszult darab - nemreg ugy nyolcmillio forintnak megfelelo osszegert kelt el egy aukcion. Az elso nagy udvozlolapgyarto ceg 1860 korul kezdte meg mukodeset es azota tobbszaz vallalkozas szuletett es gondolom a mai napig is nagyon jol megy nekik :-)

Az angol lapkuldesi szokasok mellett szamomra a"lapfogadas" kulturaja is nagyon erdekes: a hazak tobbsegeben a nappaliban van egy kandallo, es az emberek a kandalloparkanyra szoktak kiallitani az epp aktualis esemenyhez kapcsolodo greeting cardokat. Vagy ahogy anyosom szokta karacsonykor: a regi/uj lapokat hosszu, vekony papircsikokra ragasztja, egymas ala, es a papircsikokat egymas melle teve lelogatja az eloszobaban talalhato lepcso korlatjarol. Mondjuk ennek mindig egy kisebb giccsparade az eredmenye, de azert aranyos. Amugy pedig a kandallo hianyaban megteszi az ablakparkany is, ezt tanusithatom: nalunk ott szokott megnyilni az udvozlolap-kiallitas, evente tobbszor is.

2013. június 14., péntek

Majusi beszolasok

Tudom, hogy mart javaban benne vagyunk a juniusban, de azert szeretnek most lejegyezni par dolgot Aronka majusi beszolasaibol   
:-) Annyi vicces dolgot mondott, hogy mar fustolt a tollam a sok jegyzetelestol. Lassunk nehany szosszenetet...

- Énekelnek a kiszmadálok = Énekelnek a kismadarak
Illetve ahogy angolul kommenteli a madarak eneket: Birdies are barking (erdekes, hogy egy-ket honapja ugyanezt mondta magyarul is egyszer: Ugatnak a kismadálok).

- ruda = daru

- more one - neha ezt mondja, ha peldaul meg egy kekszet vagy darab gyumolcsot is meg szeretne enni

- Aronka nagyon szereti kiegesziteni a bevasarlolistamat... mikozben irom a dolgokat, altalaban fel is sorolom oket, a szavak veget neha elhuzva, erre o sokszor megjegyzi, ugyanolyan hangsullyal: mail truck, light bulb (hogy miert pont ezek?!)

- A "paradicsom" szo evolucioja jelenleg a palicsomon-nal tart!

- Ha valamije faj vagy valami zavarja, ram nez es azt mondja: Jol vagy? Mi a baj? (hozza sokszor egy ilyen nagyon vicces, mu-szenvedos arcot vag)

- Sziiiiia - magas hangon, lassan elforditott fejjel szokta mondani nekem neha, mely utan mindig hozzambujik

- Nagyon viccesen tudja mondani, hogy Katikaaaaaa akkor, mikor az apjaval epp az emeleten vannak es en meg lent teszek-veszek (Rom szokott neha nekem igy lekiabalni, ha kell neki valami). Persze forditott esetben is mukodik a dolog, ilyenkor jon az, hogy Romikaaaaa!

- Persze keveri is a ket nyelvet: Outside-ban windy van!Black one-ot nezesz! (valami meset keszult epp valasztani maganak, amiben volt egy fekete auto), Megnezheted baby plants-okat! (ultettunk valami viragot, es mikor kibujtak a foldbol, a pici hajtasok, az apja baby plants-nak hivta oket), Repuloztel egyet Natalie's gardenben (nagynenje kertjeben repulosdit jatszottak...)

- A Yesterday cimu dalt az elmult hetekben is sokszor enekelte. Par het leforgasa alatt a Jeszterdéj... ó máj trábávéj!-bol Jeszterdéj, ó máj trába szím szó fárávé lett, amire szerintem Paul bacsi is buszke lenne! Aztan ott van meg a Majonéééz...  ó máj trábávéj! kezdetu verzio is (mikor ez a verzio szuletett, akkor epp majonezzel ettuk a vacsorat, gondolom ez ihlette meg:-)

- Szoktunk neha rokonokkal/baratokkal szkajpolni, ennek kapcsan mondta egyszer: Laptopon Julika jon!

- Manapsag naponta ugy otszaz alkalommal hangzik el a Mi az? kerdes. Tavasszal sokaig hasznalta azt a verzijat is ennek a kerdesfeltevesnek, hogy Az mi a csoda?

- Jaj, Istemen! 

- Don't see any spider up in the sky (eddigi leghosszabb angol mondata... persze magyarul mar regota nyomatja a hasonloan hosszu mondatokat... Szeretem emlekeztetni az uramat, hogy magyarbol mar sokkal jobb a gyerek... Persze ez az egesz NEM egy verseny...:))

- Mar egy ideje benne van Aronka a NEM korszakban. A nagy lazadas kozepette eleg sok vicces dolgot tud mondani, pl. mikor egyszer nem akart aludni, ezek hangzottak el:

Aron: "Nem szeleted pizsamat... Masikat polot felvenni! ... Nem szeleted ágyT."

Kati: "Szep almokat, Aronka!" 
Aron: "Nem szep almokat!"

- napramag = napraforgomag

- Kelsz pilitost Alonnak = Aron ker piritost


- A nevelohasznalat az valami fergeteges tud neha lenni: 

Ezt enekeljuk meg! = Olvassuk el ezt a meset :-))


Ezt megadni Alonnak! = Add ide ezt!

Autora szallunk el! (beszallunk az autoba)

- Betanitottunk neki par nagyon fontos dolgot: hogy milyen a zombie walk, a Mickey Mouse walk (mondjuk ezt o talalta ki es "vezette be"), hogy kell kung-fuzni es hogy hogy kell szumozni. Pont az egyik ilyen szumos akciot kovetoen rajzolgattunk, s mikor elmondtam neki a Pont, pont vesszocske kezdetu versiket  plusz lerajzolva a kover torok basat, latva a torok basa terpeszallasat Aronka megszolalt: szumozik Pont pont vesszocske!

- A nevet tobbfele verzioban is eloadja neha, pl. Misztel Blod vagyok

- Enekeljuk meg Alont! ...(enekhangon) AAAAAlon.

- Es ismet egy pelda a lazados korszakra:

Rom: Can you help me tidy up?
Aron: No.
Rom: Why not?
Aron Making mess.

- A felszolito modot is szuperul hasznalja :-) lsd. Mama lefeksz!


- lábája, autojája (laba, autoja)

- egyik nap meglatta a mellemet, majd felkialtott: De jol nez ki! :-)(a kajara szoktam mondani neha, ezt utanozta)

- puffancst alon esz (Aron puffancsot eszik)

- Halasz Juditot is szoktunk neha hallgatni... pontosabban Szalaj Duditot!

- Majus vegen megszuletett Julika baratnom kisbabaja. A nagy esemenyt Aronka ugy hivta: szulinapja babanak. 

- A gyerek ambiciozus is: Felallni oda, Holdra!


Tovabbi szep napot mindenkinek, remelem jol szorakoztatok! :-)

P.S. A bejegyzes masodik fele kicsit szetesett... elnezest a feher reszek es a hosszu szunetek miatt, FOGALMAM SINCS, hogy lehetne oket eltuntetni, pedig mindent megprobaltam! Sebaj.

2013. május 17., péntek

Egy regi emlek

Az elozo bejegyzes kapcsan eszembe jutott egy osregi ut: mikor eloszor latogattam el Angliaba. Ez a poszt amugy inkabb azoknak lesz erdekes, akik szinten ott voltak ezen az utazason, melyet a mi, budapesti altalanos iskolank es egy tiszafoldvari kozepiskola szervezett kozosen 1993-ban, azaz iden husz eve (hogy miert pont egy tiszafoldvari iskola, azt nem tudom...). Volt, aki hozta a testvereit is: peldaul en, mindket noveremet.



Emlekszem, hogy karacsonyra kaptuk ajandekba az utat anyukamektol: ket noveremmel egyutt (az egyik akkor tizenhat, a masik pedig tizennyolc eves volt) szalltunk fel arra a bizonyos buszra, mely elvitt minket az angol szigetorszagba, ahol aztan kb. egy hetet toltottunk el. Bar edzett utazo vagyok, nem tudom, most mennyire birnam el a Budapest-London tavolsagot buszozva ilyen sok emberrel, de akkor es ott, tizenket evesen nagyon jo mokanak tunt az egesz. Franciaorszagig buszoztunk, ahol aztan a fenti kepen lathato komppal mentunk at a szigetorszagba.

Emlekszem a kis 101 kiskutyas melegitomre, amiben utaztam, azt is tudom, ki mellett ultem es emlekszem a bulihangulatra is, ami a buszon volt, hala a "nagyoknak". A nevek es az arcok is nagyon alaposan bevesodtek: volt egy idegbeteg tanarno, aki folyamatosan mindenen pattogott es mindenkivel osszeveszett. Egyik szomszedunkat (!) is magunkkal vittuk, aki akkor kb. husz eves lehetett. A srac - Laci - nagyon jo humoru, nagyhangu egyen volt es emlekszem, hogy a fent emlitett tanar sokadszori raszolasara Laci megkerdezte a nocitol: "Mi lesz, ha nem maradok csendben? Elveszi az ellenorzomet?"

A tiszafoldvari banda nagyon szimpatikus volt. Volt ott egy lany, Aniko, akivel aztan peldaul evekig leveleztem es emlekszem, hogy a Ciprian nevu fiuert teljesen odavoltam. O nagyfiu volt, volt vagy tizennegy  :-) Ez a fellangolas termeszetesen viszonzatlan maradt.

Az ut soran amugy sokszor megalltunk, Parizsban es Brusszelben tobb orat is eltoltottunk. Parizsban arra emlekszem, hogy nagyon vartam, hogy megnezhessem a Mona Lisát, de noverem, aki a "kasszankat" kezelte, azt mondta, nem fer bele a keretbe. Aztan kiderult, hogy ingyen mehettunk volna be, ugyhogy ez a serelem bennem nagyon megmaradt :-) Az Atomiumot is megneztuk kivulrol, ez a latvany is nagyon megmaradt bennem. 

A vegcel az Addlestone nevu kisvaros volt, ahol egy parkoloba erkeztunk meg egy szep oszi koraesti oran es ahol mar sok-sok auto allt, mindenfele csaladokkal megpakolva, olyan emberek, akiknel aztan elszallasoltak minket. Mi egy Mayble es Richard Quarterman nevu parocskanal kaptunk helyet: egy hatvan koruli hazasparrol volt szo, nagyon kedves emberek voltak. Szamomra rejtely, hogy tudtunk veluk kommunikalni, hiszen akkor meg nem annyira jol nyomtam az angolt es szerintem a tobbiek sem voltak igazan a topon angoltudas tekinteteben (Gyongyver - egy osztalytarsam - volt meg velunk ennel a csaladnal, valamint Nori noverem es az egyik tanarom, Gabi neni, meg talan egy masik osztalytarsam is, bar ebben nem vagyok olyan biztos). Jol emlekszem viszont, hogy este nagyon jokat vacsoraztunk naluk es kozben jokat "beszelgettunk". En nagyon keszultem a talalkozasra, meg kepeket is vittem magammal a csaladomrol es probaltam elismetelgetni nagy izgalmak kozepette az elore begyakorolt, "This is my mother" tipusu mondatokat :-) 

Emlekszem, hogy mennyire lenyugozott a Quarterman-hazaspar lakhelye: most, ha visszagondolok ra, nem volt semmi kulonos, csupan egy tipikus kozeposztalybeli angol csalad haza. Ahogy benyitsz, meredek lepcso vezet fel, a haloszobakban a nagy dunnyha alatt lepedo, ami tulajdonkeppen a takaro, sok-sok fenykep stb. Fura, de meg a vendegszobaban erzett illatra is tisztan emlekszem!

Delelottonkent amugy altalaban nyelviskolaban voltunk, ahol az elso napon egy tesztet kellett irnunk, ami alapjan aztan a ket csoport valamelyikebe soroltak minket. A gyengebbek a Susan nevu tanart kaptak: egy vagany kis magas, hosszu haju nocit, aki tobbnyire fekete cuccokban jart. A masik csoport tanara Martin volt, akibe az osszes csaj egybol belezugott, mert total ugy nezett ki, mint Brad Pitt, csak sotetbarna hajjal...

Ez az Addlestone amugy Surrey megyeben talalhato es tizenotkilometerre fekszik Guildfordtol, ahol 2009-es angliai erkezesem utan eloszor laktam... Homalyosan, de emlekszem ennek a kisvarosnak a foutcajara, ahol sokat setalgattunk az orak elott vagy utan. Sok kis boltocska szegelyezte ezt a foutcat es volt egy, ahova nagy eloszeretettel jartunk: az edessegbolt :-) Volt ott egy eladoneni, aki egyszer, miutan megvettem az isteni, nagy valoszinuseg szerint csak es kizarolag "E-betukbol" allo, cukorral bevont, vervoros szinu, hosszukas gumicukrokat (isteniek voltak), megkert, hogy nezzem mar meg, mi van a polcra irva, mennyi az ara, mert o onnan a pultbol nem latja. Erre en azt akartam mondani, hogy nem tudom kiolvasni az arat, mert magyar vagyok, de csak ennyit sikerult kinyognom: I am hungry :-) Biztos furakat gondolt rolam, hogy az ehsegem okan ennyire nagyon surgetem ot :-)

Valahol amugy megvan meg a kis fuzetke, melybe bejegyzeseket irtam az utrol, es letezik egy olyan fuzet is, amiben a tanfolyamon tanultakat jegyeztem le. Ha megtalalom ezeket, mindenkeppen lesz meg egy folytatasa ennek a posztnak :-)

A fogadocsaladoktol mindig mindenki kapott egy dobozt, benne az ebeddel, ami altalaban szendvicsbol, chips-bol es narancslebol allt. A kis kek - eredetileg fagyit tartalmazo - dobozt evekig orizgettem, talan meg mindig megvan otthon valamelyik dobozomban... Az ebedet altalaban mar a buszon elfogyasztottuk uton London fele (a delutani programok tobbnyire ott tortentek), sokan cserebereltek. Nehany pelda arra, hogy milyen helyeket lattunk:

- A The Tower of Londont es az ott elo  hollokat, akik a Tower vedelmezoinek szamitanak es az angolok ugy tartjak, hogy a Tower es maga a kiralysag akkor szunik meg, ha az ott elo hat hollo vegleg elhagyja a teruletet. Manapsag amugy het hollot tartanak ott, ki tudja miert... a lenyeg, hogy ugyelnek ra, hogy az allatok mindig visszaterjenek. Emlekszem, hogy mikor odalatogattunk, lattam is egyet, jo nagy volt! Szinten az emlekezetembe vesodott az a fadarab, ahol VIII. Henrik masodik feleseget, Boleyn Annat (is?) lefejeztek.

Itt megneztuk amugy a kiralyi koronazasi ekszereket is es az egyik noveremnek sikerult ugy ratehenkednie az egyik uvegre (ha jol emlekszem, de biztos vagyok benne, hogy szerinte nem jol emlekszem:-), hogy beriasztott a hely :-)

- A Madame Tussaud's Wax Museumot es a sok-sok viaszbabut. Nehany erdekesseg a muzeum letrehozojarol: Madame Tussaud Strassbourgban szuletett a 18. szazad masodik feleben, elso viaszbabujat pedig Voltaire-rol mintazta, de tobbek kozott Rousseau es Benjamin Franklin is modellt alltak neki. Sok-sok utazas es munka utan vegul Londonban telepedett le, itt is nyilt meg az elso muzeuma, mara viszont mar a vilag tobb pontjan is megtalalhato a neni nevet viselo viaszmuzeum. A londoniban amugy nehany oreg darab is talalhato, peldaul Madame Tussaud sajat magarol alkotott szobra, vagy a mellekelt kepen lathato viaszfigura (a legregebbi), mely egy Madame du Barry nevu holgyemeny viaszmasa - a noci XIV. Lajos szeretoje volt es szegenyt jol ki is vegeztek a forradalmat kovetoen.

- Az 1858-ban epitett Big Bent, amit amugy Elizabeth Tower-nek kereszteltek at nemreg, Erzsebet kiralyno gyemantjubileumara valo tekintettel.

- Greenwich-et, amibol csak arra emlekszem, hogy "egyensulyoztunk" a nulladik hosszusagi fokon (meg persze a szep, zold fakkal ovezett parkra)

- A Windsori kastelyt, ami egyszeruen elvarazsolt a csodaszep kertjevel egyutt. Termeszetesen itt fogyott ki a film a gepbol. Igen, a film. Tenyleg ilyen regen esett meg ez az ut!



London mellett ellatogattunk meg Brightonba es Broadstairsbe is, akkor zughattam bele a tengerbe :-) es azt is bizton allithatom, hogy ezzel az uttal kezdodott az utazas iranti szerelmem, mely azota is tart!

2013. május 4., szombat

Nosztalgia I. - avagy az ifjukoromban rongyosra nezett francia filmek

Koztudott, hogy altalaban veve az angolok es a franciak nem nagyon kedvelik egymas (ez valoszinuleg tortenelmi okokra vezetheto vissza). Egyesek szerint a franciak pedig nemcsak az angolokat nem szeretik, hanem magukon kivul senki mast sem. En nem nyilatkozom a temaban, mert meg nem toltottem el huzamosabb idot Franciaorszagban (leszamitva, mikor  1993 oszen az iskolaval elbuszoztunk Londonba, meg vissza, mely ut soran Parizst is utba ejtettuk egy delutan erejeig, de errol majd egy kesobbi posztban reszletesebben megemlekezem) es francia emberkeket sem ismerek. Pontosabban volt szerencsem egy francia fiatalemberrel randevuzni, na, mondjuk rola tenyleg nem vagyok jo velemennyel, de ezt most hagyjuk is. :-)

Visszaterve az angol-francia temara: bar itt egyes iskolakban lehet franciat tanulni, en nem latnam, hogy nagyon benne lennenek a koztudatban a francia dolgok: nagyon kiakadtam peldaul, mikor kiderult szamomra, hogy Rom nem ismeri azokat a francia filmeket, amiket mi otthon regen rongyosra neztunk. Nem hallott meg Alain Delonrol, Belmondorol es meg sorolhatnam. A francia irodalom is ismeretlen szamara: Balzac, Russeau, Stendhal es a tobbi nagy nev sem ismeros az o fulenek, pedig az uram eleg muvelt, olvasott ember. Nekem egyik legnagyobb olvasmanyelmenyem amugy a Voros es fekete volt. Most, hogy ezt leirtam, kedvet is kaptam hozza, hogy ujra elovegyem a konyvet: erdekes lesz felnott fejjel olvasni azt, amit mar tizenhet eves koromban egyszer elolvastam.

Hu, es hat mekkora bun mar nem megnezni par jo kis francia filmet! Persze nekem is van potolnivalom ezen a teren, de azert van nehany olyan alkotas, amit sokszor lattam es amit soha nem tudok megunni. Ime nehany pelda:

1. Az Eretlenek cimu film a tipikus kis zenejevel meg a vicces karaktereivel es az egyik kedvenc jelenetemmel, melyben az eretlenek erettsegiznek es az oruletbe kergetik a rendorfonokot, akit - mint ahogy az igazgatonot es a es a tobbi tanart is - amugy is vegig szivatnak az filmben.



2. A szuletesi evemben (1990-ben... na jo, nem... szoval 1981-ben) keszult nagyon furcsa hangulatu Profi a fantasztikus, amugy bergyilkost alakito Belmondóval es felejthetetlen zenevel, a vegen pedig garantalt sirassal:




3. A Sok penznel jobb a tobb (a bekezdes alatt talalhato linkre kattintva az egesz film megtekintheto, es magyarul!) cimu  film, amit anno a csaladdal szinten rongyosra neztuk anno: a vigjatekban a Daniel Auteuil altal jatszott karakter es az IQ bajnok lakotarsa bankot rabolnak, de egy csoppet nem ugy alakul a dolog, ahogy azt eltervezik. Kedvenc jelenetem az, mikor otthon elprobaljak, hogy hogyan fognak beszabadulni a bankba. "Semmi panik, bankrablas!" - aki latta es szereti a filmet, annak errol a hivomondatrol beugrik a jelenet :-) Sajnos linket nem talaltam konkretan ehhez a reszhez, ugyhogy meg kell neznetek az egesz filmet  :-)


4. A Kellemes husveti unnepeket cimet viselo 1984-ben keszult vigjatek (foto a bejegyzes elejen), szinten Belmondoval es az akkor tizennyolc eves Sophieu Marceau-val. Sajnos ehhez sem talaltam a youtube-on videot, de mindenkeppen szeretnem megszerezni valahonnan a filmet, megneznem ujra, mert emlekeim szerint nagyon jokat lehet rohogni rajta! 

5. Es ha mar szo esett Sophie Marceau-rol, akkor mindenkeppen meg kell emlitenem a Hazibuli cimu filmet, amit szerintem meg a mai napig sokszor adnak a magyar televizioban es amit szinten sokszor megneztem a novereimmel kisiskolas koromban. Hogy nekem akkor milyen nagynak tuntek ezek a bulizo gyerekek! Ki ne emlekezne a hiresse valt betetdalra, a foszabalyzos jelenetre, a fulhallgatos tancra vagy Poupette-re es annak magyar hangjara? 


6. Utolsokent pedig ime egy film, nem is olyan regrol: az Amelie csodalatos elete. Bar mikor eloszor neztem a filmet engem a lany neha kicsit idegesitett benne, a filmet ujra es ujra megneztem. Szerintem nagyon egyedi, kulonos hangulatu alkotas, szep szinekkel es bajos kis zenevel :-)


Egeszen kedvet kaptam egy kis mozizashoz... Azt hiszem megszerzek parat ezekbol a filmekbol (a legjobb lenne a magyar valtozat, de angol felirattal), az uramat a teve ele ultetem es a szekhez kotozom, a kezebe pedig belenyomok egy pohar jofele francia bort. 

A filmmaraton vegere majd rajon, hogy talan nem is olyan kellemetlenek a franciak!

2013. április 27., szombat

Csak mondja, mondja...

Az alabbiakban nehany szosszenet olvashato Aronka marciusi/aprilisi beszolasaibol:


Elofordul, hogy mikor epp nem vele jatszom, hanem probalok fozni vagy takaritani, akkor csak rovid ideig tudja magat elszorakoztatni es hamar odajon hozzam es keri, hogy jatsszunk valamit. Eddig ha kerdeztem, hogy mit szeretne jatszani, a valasz mindig a legozas, olvasas vagy valami hasonlo dolog volt. Most mar, hogy egyre ravaszabb a kissrac es tudja, pl. hogy laptopon csak alkalmankent lehet meset neni, illetve hogy nem esszuk  a reggelire valo kajat ebedre es forditva, megis beprobalkozik. Nemreg peldaul ez a parbeszed hangzott el:

"Mit jatsszunk, Aronka?"
"Laptopot? Weetabixet?" (Weetabix = Angliaban kaphato muzli-feleseg, reggelire szoktuk enni)


Sokat nezegetjuk az en regi Pottyos Panni-konyvemet. Ebben a konyvben van egy tortenet, melyben egy kirandulas alkalmaval a nagymama es a gyerekek tuzet raknak es ekozben nagymama elmeseli, hogy mi mindenre jo a tuz, hogy az osemberek hogyan hasznaltak stb. Van egy kep is a tuzrol - vagyis ahogy a tortenetben olvashato - a tuzmanokrol: a kis farakason eg a tuz es a langoknak van szeme, szaja, mosolyognak stb. Aronkat ez a kep nagyon megragadta, volt, hogy naponta tobbszor is meg kellett nezni ("mogolyog!"). Gondoltam megmutatom neki, milyenek az igazi tuzmanok, persze megfelelo ovintezkedeseket, valamint egy alapos tuzvedelmi oktatast kovetoen :-) Azota neha keri, hogy gyujtsunk gyertyat. Ilyenkor ezt szokta mondani:

"Epitsunk tuzmanot!"



Valamelyik nap az asztalnal ulve epp bevasarlolistat irtam, mikozben Aronka joizuen fogyasztotta az uzsijat. Hangosan gondolkodtam es soroltam, hogy miket kell majd venni: "olivaolaj, liszt, kenyer...". Mire o, hasonloan hozzam, lassan tagolva es a hangsulyt a szo vegen felhuzva, mintha gondoldozna/felsorolna: "light bulb" (= villanykorte angolul)


Nagyon cuki, amikor valamit igazan magabiztosan, de helytelenul mond. Ilyenek peldaul az alabbi szaval is:


ambulance (= mentoauto) - ezt egy ideig ambulintnak mondta, mostanaban pedig atvaltott az ambulinszre

blanket (= takaro) - ez nalunk ugy van, hogy blenkint :-)


A mar emlitett Weetabix eleg sokaig vitabiszk volt, a taxi taszki, a keksz az keszk, Adam nagybatyja neha az Endem nevre is hallgat. Ha jatszani szeretne/faj valamije, azt mondja: "Jatsszunk valimit!/ Faj valimi", kedvenc etele, a paradicsom nehany hettel ezelottig pampilom volt, mostanaban pedig palicsomont. Masik szerelme, az olivabogyo sokaig az abodo nevre hallgatott, most viszont Aron az Olivia nevvel illeti eme finomsagot (van egy konyve, mely egy Olivia nevu disznorol szol),, esetleg azt mondja oliv bogyo, az angol es a magyar megfeleloket mixelve.


Ha azt akarja, hogy csinaljak vele valamit, mindig egyes szam masodik vagy harmadik szemelyben beszel, peldaul:

kiveszlek vagy kivesz a Mama = vegyel ki az etetoszekbol

kersz olyat! = kerek szepen olyat

nem akarsz = nem szeretnek ezt meg ezt csinalni


Szoval a sajat magara valo utalassal meg kicsi kavarodas van, bar pont tegnap ramutatott a kajajara es azt mondta: mine (=enyem, angolul), es szinten tegnap tortent, hogy latott magarol egy kepet es azt mondta: en, nehany napja pedig, miutan vendegek voltak nalunk nehany kisbabaval, este Aron a karomba vetette magat, azt akarta, hogy ringassam, es azt kiabalta: kisbaba vagyok!! :-)


Mivel o egy udvarias angol ur, mindig megkoszoni a vacsorat: Tenkjú mami fúd :-) es tegnap azt is mondta: Love you, Mami! - nekem persze konnybe labadtak a szemeim, mire Rom megkerdezte, hogy vajon ezt szandekosan mondta-e vagy csak ismetli, amit szokott tolunk hallani, mire azt feleltem, ez az apro reszlet most nem szamit es konnyeztem tovabb :-)

Egyeb cukisagok:

"Enekeljuk meg!" = Olvasd fel nekem ezt a verset!

"Julikat beszelni!" = Beszeljunk Julikaval!

"Come up here!" = Tegyetek fel a nagyagyra!

"Look diggers" = Nezzunk a telefonon markologepeket! (meg mindent, aminek kereke, lanctalpa van)

Pelda a szorendi kavarcsokra:


"Other one book!" ( = a masik konyv, de helyesen ez ugy hangzik, hogy "other one" vagy "other book", de o ezt osszeolvasztja), "Like it fire engine" ( = hasonloan az elobbihez, itt a "like it" es a "like fire engine" osszekeveredik)


Az angolban ugyebar vannak rendhagyo tobbesszamok, tehat amikor nem teszunk tobbes szam jelet, azaz "s" betut a szo vegere, viszont a szo vagy ugymarad, ahogy volt, vagy megvaltoznak benne a maganhangzok (ezt most nyilvan hulyen magyaraztam el es bele is lehetne kotni a megfogalmazasba, sebaj:-). Szoval Aronka ezt meg nem tudja, igy aranyosan mondja is neha: "Many foots" (foot = lab, tobbesszama: feet, akkor mondta, mikor feltette mindket labat az asztalra eves kozben), "Sheeps" (sheep = barany, tobbesszama: sheep) stb. 

Amugy magyarul sokkal, de sokkal tobbet mond, hisz egesz nap en vagyok vele es magyar parbeszedet is sokat hall, mikor az itteni magyar baratnomekkel vagyunk, ami eleg gyakran megesik. Apukaja mar kicsit bepanikolt, hogy nem sokat ert abbol, amit a gyerek mond :-) Talan ez motivalni fogja, hogy vegre komolyan vegye a magyartanulast, mert eddig elegge eltinglitangliskodta a dolgot. Eleg jol atvalt amugy egyik nyelvrol a masikra, amint az Apja is megjelenik, de persze megesik, hogy keveri a kettot, es igy szuletnek meg az alabbi es ahhoz hasonlo aranyos kis szokapcsolatok:

"baby plants-ot locsolja" (ezt akkor mondta, mikor apukaja a frissen kibujt, pici novenyt locsolta a kertben)

"beutotted orange juice-ba" (kozolte, miutan belemartotta az ujjat a narancslebe)

"phonecallt telefonalsz" (ami magyarra atultetve annyit jelent: "telefonbeszelgetest telefonalsz")

Aronka angol beszedeben amugy az angolok szerint az a legviccesebb, hogy erosen jelen van a magyar akcentus :-)

2013. március 2., szombat

Dumaparty

Az ido rohan, Aronka pedig mar huszhonapos nagyfiu, aki egyre jobban kommunikal, egyre tobb dolgot mond. A legujabb, hogy mindenre ramutat es megkerdezi: "Mi az?". Rengeteg uj szot tud es a tolunk hallott kifejezeseket, mondatokat is nagyon gyakran hasznalja:

"Kivesz!" - mondta nemreg mindig, miutan befejezte a kajalast es ki szeretett volna jonni a szekbol. A napokban ez "Kivesz (itt egy ketmasodperces szunet) a Mama"-ra valtozott az utobbi napokban

"All gone!" - azaz mind elfogyott/elment - mondja, mikor megeszi az etelt a tanyerrol, vagy mikor sorbaallitja a kisautoit es egyesevel nekilokdosi oket a konyhaszekrenynek (jooooo hangos tud lenni ez a muvelet!)

"Hadabba!" (Hagyd abba) - ha valami olyat csinal, amirol tudja, hogy nem kellene, pl. suto gomjaival valo jatek

"Ebujt." (elbujt) - ha elbujik valahova, vagy ha valamit betesz valami ala

"Tired now!" (kb. =  Elfaradtam) Szokta mondani, miutan jol kifutkorasssza magat.

"Elegot!" (eleg volt) - ha nem ker tobbet enni, ezt mondja, de ilyen kis vicces, nagyon magas hangon ugy, hogy a vegen felviszi a hangsulyt :-)

"Ement" (elment) - seta kozben minden egyes auto elhaladasat kovetoen elhangzik ez :-)

"Egurult" - neha ezt mondja, mikor Apukaja kimegy a szobabol, pedig o nem egy kover ember :-))

Es meg sorolhatnam...

A kerekek/jarmuvek iranti szerelme tovabbra is folyamatosan erezheto. Ha setalni megyunk, eloszor mindig odamegy az autohoz, hogy hatha beleulunk... var, var, aztan elfogadja a tenyt, hogy anyukaja nem tud vezetni, meg persze jobb is a friss levegon rohangalni iugyebar :-) Imadja nezni, ahogy az apja vezet, az autopalyan pedig mindig megcsodalja a kamionokat. Eleg jol mond mar olyan szavakat, amiknek en eddig a letezeserol sem tudtam, csak miutan meglattam oket az egyik kedvenc, "trákkos" (truck-os) konyveben:

Big rig, snow plough, excavator (!) stb. persze nem tokeletes a kiejtese, de nagyon igyekszik es mindent naprol-napra szebben mond.

Mindenhol es mindenben autot es kerekeket lat - a multkor veletlenul lejoghurtoztam a polomat, amit Aron aztan hosszu masodpercekig nezett, mutogatott ra es mondta, hogy "ató". Ha ossze-vissza mintakat lat peldaul egy ruhan, az is auto, illetve a Cini-cini muzsika cimu konyben van egy bekarajz, mely rajzon a beka szemei Aronka szerint egy autot formaznak.

Apropo, Cini-cini muzsika! Zsofi baratnomtol kaptuk a fent emlitett konyv egy peldanyat. Ezt a konyvet, mint sokan masok, en is imadtam kislanykoromban. Aronka is nagyon szereti lapozgatni es nezni benne az alkalmankent feltuno kicsi rajzokat. Az abrakra pillantva mar tudja is, hogy melyik kedvenc versnel/dalnal jarunk. Elkezdett mostanaban eneklest imitalni is: eddig sokaig azt csinalta, hogy ha peldaul enekeltem neki a Bobitat, elismetelgette az utolso szavakat, de most mar szokott dudoraszni vagy ugy csinalni, mintha enekelne, es kozben mondja, hogy "Bobita, Bobita" vagy "Apakalat" (= "A part alatt" cimu slager, a kedvence, szinten a fent emlitett konyben talalhato dalocska). Kedvencei kozott van meg a Volt egy torok... kezdetu versike is, amit nagyon viccesen probal mondani a "tehenet" szot ismetelgetve es olyan hanglejtessel/hangsullyal halandzsazva ezt-azt, ahogy en teatralisan elo szoktam neki adni a dolgot.

Sokat becezgetem, gyakran ugy hivom: "Csillagom". Hallotta mar tolem es mastol is a 67-es ut cimu dal refrenjet ("Csillagok, csillagok..."). Ezt is imadja "enekelni", meg azt is, ha eneklem neki, de persze Cipo eloadasaban is szivesen hallgatja a dalt, kozben ringatozik ra. Masik kedvenc szama Lana del Rey-tol a Summertime sadness, mert viccesnek talalja, mikor a neni es en egyszerre enekeljuk, hogy szászászá-számortájm szednessz.

Eszrevettuk, hogy kezdi sejteni mar, hogy bizonyos emberekkel magyarul kell kommunikalni, masokkal meg angolul. Sokszor pedig olyan is elofordul, hogy mikor Rom es en is egyszerre vagyunk vele, mond nekem egy szot magyarul, majd ranez az apjara es angolul is elismetli (pl. mutat valamire es mondja, hogy "azt", majd utana hogy "that")

Ha jo kedve van, akkor rakoszon az utcan az emberekre.... az autokra, a melleimre, otthon a jatekokra, a butorokra, ami nagyon vicces tud lenni: "háááááj", "cia!", "ciactok!", es hozza integet :-) neha kiegesziti: "hááááj báci... man!", "hááááj, teszkos bacsi!" :-)))) - mikor megerkezik a Tescos auto az altalam online megrendelt dolgokkal. A madarakat is szokta udvozolni, plane most, hogy felallitottunk egy madaretetot a kertben es mindig figyeljuk, rajarnak-e a madarak. Aronka neha reggelenkent megall az ablak elott, kezevel ilyen hivomozdulatokat csinal es mondja: "Come, birdies!", azaz Gyertek, kismadarak!

Szerintem hamarosan mar mondatokat is kepes lesz mondani, mert mar nagyon probalja egymas melle tenni a szavakat: funny daddy, kisfiu fut, nice bed, kereke neki (mondja, mikozben ramutat az auto kerekere), Mama cipoje/Mummy's shoe stb.

Szoval beindult a dumaparti es mindennap racsodalkozom, milyen gyorsan tanul az en draga kisfiam egyszerre magyarul es angolul!